Amíg szívedben élek, kérlek őrizd meg e képet.
De ha csak emlék lesz és kopott,
akkor is gondolj rám, hogy voltam, s talán vagyok.
E kép segít emlékezni, s az emlékek nem hagynak feledni.
Tudom, ha messze leszek, ritkán gondolsz énrám.
Idő múlik, sok barát jön, s elfelejtesz örökre tán.
Így legalább néha, ha emlékek közt lapozgatsz,
Rátalálsz e képre, s így majd rám gondolhatsz.
Nem azok a legfontosabb emberek, akiknek a jelenlétét mindig észrevesszük,
hanem akiknek a hiányát a szívünkben érezzük.
Minden elmúlik, mint az álom, elrepül mint a vándormadár,
Csak az emlék marad meg a szívben halványan, mint a holdsugár.
Az emlék megmarad, mi szép volt visszajár, mint késő estelen fészkébe a madár.
És késő éjjelig, halálig megmarad egynémely arc vagy név, egynémely pillanat.
Az ember mindent elfeled: bút, örömet, bánatot,
csak egyet nem: a jó barátot!
Adj helyet nekem is a hold ezüst szekerén!
Ketten legyünk egy csillag a kék ég peremén
S ha néha megpihenünk pár halk sóhajú percre,
Szoríts magadhoz, hogy fényt hintsen az este,
Mert, lehet az élet számtalan veszéllyel teli,
Mindig lesz egy szív, aki a másikat szereti
"Kezedbe teszem a Könyvet,
hogy vezessen a sűrű ködben.
Kezedbe teszem az átlátszó kristályt,
hogy lásd a szépet, keresd a tisztát.
Kezedbe teszem a gyertyalángot,
világíts annak, aki bántott!
Kezedbe teszem a szőtt takarót,
takard be az árván fázót!
Kezedbe teszem a fénylő kulcsot,
hogy meleg..
A múltból mindig ittmarad
egy-egy manócska-pillanat:
átnéz felkéklő kék szemen,
sétál fénylő fűéleken.
A múltból mindig ittmarad
egy-egy kucorgó pillanat:
emléksötétben hallgató,
szívdobogtató kis manó.
Az utca felhőkig fut el.
Volt-madár újra énekel.
Volt-nyárfa újra szórja szét
levelei ezüst neszét.
Meg-megállunk, elballagunk.
Szembejön volt gyermek-magunk,
s egy madár könnyes éneket
csillant el a nyárfák felett.
A múltból mindig ittmarad
egy-egy kíváncsi pillanat:
így volt... s miért így volt a volt?
Szívünk miért itt kóborolt?
Estébe lép az égi táj,
s miért van az, hogy újra fáj
földi szívben az égi volt,
amelyről a Csillag dalolt?
Múltból egy csillag fentmaradt
az égen, de választ nem ad.
Hallgat. S rajta egy kis manó
szívet kigyújtón hallgató.
(Lelkes Miklós)
Szent-Gály Kata: Esti gondolatok
Lobog a láng. Tán önmagán tűnődik,
azért, hogy van, 
de mért kell lennie?
A vak sötétből ki hozta ide,
s ki szabta meg, hogy ő
csak ott tud élni, hol felélhető
valami más, mi eggyé lesz vele?
Az ember néha önmagán tűnődik,
s lobog, lobog bele.
Rainer Maria Rilke: Elalvás előttre
Szeretnék valakit becézni,
ülni és lenni valakivel,
téged szeretnélek dallal igézni
és álomba ringatni el.
Szeretnék az egyetlen lenni, aki
tudná: hideg volt az éj.
Szeretnék rád figyelni odaki:
mit mond a Mindenség s a Mély.
Az órák egymást hívó hangja bong,
látni az Idő fundamentumát.
És lenn egy idegen bolyong,
és riaszt idegen kutyát.
Mögötte csönd. Nagyra tárt
szemem rád zárom, köréd;
szelíden őriz s mindjárt elbocsájt,
ha valamit megmoccant a sötét.
(Kányádi Sándor fordítása)
Az álom...
A természetnek legszebb adománya.
Megnyílik ekkor vágyink tartománya.
Mit nem lelünk meg ébren a világon.
Álmában a szegény
Nem fázik és nem éhezik,
Bibor ruhába öltözik,
S jár szép szobák lágy szőnyegén.
Álmában a király
Nem büntet, nem kegyelmez, nem birál...
Nyugalmat élvez.
Álmában az ifju elmegy kedveséhez,
Kiért epeszti tiltott szerelem,
S ott olvad égő kebelén. -
Álmamban én
Rabnemzetek bilincsét tördelem!
Petőfi Sándor
(Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt)
József Attila: Kopogtatás nélkül
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz
hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő
szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethesz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad
más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes
vagyok.
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz
hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.
Hold sarlóján
Takarót simít a sűrű csend
lebbenő álmok bársonya,
hold sarlóján ringatózik
a csillagfényű éjszaka.
Árnyak suhannak túl a fákon
a bokrok alatt tücsök zenél,
altatót hegedül az éjszakának
s vele dúdol a kósza szél.
Álom kering a hold körül
ruháján ezüstös fény ragyog
rádőlnek mind, s mint égi párnán
alszanak rajta a csillagok.
Kormányos Sándor
Majd két kezemmel betakarlak,
S hangtalan érintésem megtöri a csendet,
Ha sírsz, én könnyeimmel vigasztallak,
S akár a holt fény, felolvadok Benned"
/Holdfény/
Komáromi János(koma):Jó éjszakát!
Az éj terítsen sátrat
reszkető álmod fölé
s fonjon meleg takarót
nyugtalan tested köré.
Szelíd csillagok
vigyázzanak rád,
suttogják helyettem
"Szebb és jobb éjszakát!"
Mint csillagok ragyogása,
Melyeket az Éj tündér hint az ég bársony kékjére,
Úgy ragyogjon fel szívedben a szeretet ezüst fénye.
A szeretet az Élet soha el nem hervadó virága,
Mindig tündököljön fénye, és világítson Neked
Az éjszakák magányába.
Egy csokor virág...
Barátságunk jeléül csokrot hoztam néked.
Gyűjtöttem mezőn, színes dombok felett,
S ím kész ajándékra a virágcsokor.
Kérlek, bármerre is sodor az élet,
Ajándékom vidd magaddal,
Akár gyalog jársz, akár víg fogattal.
Csokrodban első virágszál a szeretet,
Azért oly fontos, mert Istentől ered.
Emberi sorsok összeötvözője.
Ha elveken nyugszik, nem múlandó,
Neked is ilyen szeretet a jó.
Türelem a második virágszál,
Hogy ne sírj, ne zúgolódj, ne kiáltsál,
Bármi is menjen végbe a szívedben.
Vigyázz, hogy a szó, a könny ki ne essen,
S vihar ne zúgjon el családod felett,
Így gazdagabb lesz benned a szeretet.
Csokrod harmadik virága a hűség,
Amit megkíván tőled a föld s az ég.
Hű légy Istenhez és szent elveihez,
Hű légy férjedhez és gyermekeidhez,
Idegen arc soha ne ejtsen tőrbe,
S szívetek legyen mindig összekötve.
A negyedik virágszál a kedvesség,
Az arcod, ha olyan, mint a derült ég,
Ha bosszúság fellege el nem fedi,
S a gyűlölet soha torzzá nem teszi,
Meghódítja még az ellenségedet is,
Otthonodban nem lesz ború és tövis.
Az ötödik virágszál a szorgalom.
Nem jelenti, hogy nagy legyen a forgalom
A házban és minden csak terád várjon,
Míg az idegek összetörnek fájón.
A szorgalom az, ha végzed a munkád,
Mint csillag az útját, lassan, de folyvást.
Virágcsokromat átnyújtom neked,
S kívánom, a jó Isten legyen veled!
Illatozz otthon, vagy a zord idegenben
Mindig derülten, mindig kedvesebben,
Míg eljön Urunk, s bú válik örömre
S virágcsokrába beköt majd örökre...
(Ismeretlen
Szép és nyugodalmas jó éjszakát mindenkinek.
