ROMANTINKA MINDHAHÁLIG

Badacsonyi borvidék

A borvidék borai

Területe: 1 647 ha.

Ajánlott fajták:
Chardonnay, Kéknyelû, Olasz rizling, Ottonel muskotály, Rajnai rizling, Sauvignon, Szürkebarát, Pinot blanc.

Kiegészítõ fajták:
Furmint, Tramini, Rizlingszilváni, Zenit, Hárslevelû, Cabernet sauvignon, Kékfrankos, Pinot noir.

Ültetvényes fajták:
Cserszegi fûszeres, Badacsony 31., Badacsony 36., Badacsony 38., Ezerfürtû, Ezerjó, Gyöngyrizling, Jubileum 75., Leányka, Piros szlanka, Sárga muskotály, Semillon, Zala gyöngye, Zöld veltelini, Zengõ, Zefír, Zeusz, Furmint, Lakhegyi mézes, Kecskemét 3., Göcseji zamatos, Karát, Úrréti, Pintes, Kadarka, Zweigelt, Kékoportó, Nektár, Budai.

Klíma:

Éghajlatát a Balaton víztükre kedvezõen befolyásolja. Különösen a déli, délnyugati lejtõk napfényes, védett területein alakul ki kedvezõ mikroklíma a szõlõ számára. A nagy víztömeg meggátolja a hõmérsékleti szélsõségek kialakulását, valamint biztosítja a levegõ magasabb páratartalmát.

Talaj:

Talaja változatos. A vulkanikus hegyek lejtõit pannonagyag, pannonhomok, helyenként lösz takarja, amelyek a hegy csúcsa felé haladva mindinkább bazalt és bazalttufa törmelékkel keverednek.

Történelem:

Ásatások leletei bizonyítják, hogy már 2000 évvel ezelõtt virágzó szõlõkultúra volt Badacsony környékén, de feltehetõleg már a kelták korában is voltak szõlõültetvények a vidéken. A hegy lábánál vezetett a rómaiak egyik híres hadiútja Aquincumba. A nagyobb szõlõtelepítések Probus császár nevéhez fûzõdnek. Ezekre az idõkre emlékeztetnek a szüreti motívumokkal díszített római kori épületmaradványok, sírok, szobrok.

A honfoglaló magyarok már ismerték a szõlõt, a bort és ennek megfelelõen mint értéket adományozták a késõbbiekben. Ennek során a XIII. sz.-ban a borvidék jelentõs része egyházi kézbe került.

A XVIII - XIX. sz.-ban a badacsonyi ürmös hírneve a tokaji aszúéval versengett.

A filoxéravész utáni rekonstrukció során a szõlõtermesztés technológiája e borvidéken is jelentõsen megváltozott. Ekkor építették a várfalnak is beillõ támfalakat az erózió megakadályozására.

A szürke csuhás szerzetesek egy francia eredetû fajta, a Pinot noir, borát helyi különlegessé emelték. Ennek köszönhetõen ismerjük ma is e fajtát Szürkebarát néven. Különleges évjáratokban a bogyói betöppednek, sõt aszúsodhatnak is. Ekkor különleges természetes csemegebor készülhet belõle.

A másik e termõhelyrõl elhíresült fajta a Kéknyelû. Ez a fajta tiszta ültetvényben ritkán fordult elõ, mert nõvirágú, ezért rosszul termékenyül ezért a Budai zöld fajtával ültették vegyesen. A szüretkor nem szedték külön, hanem együtt dolgozták fel bornak, ami a Kéknyelû nevet viselve jelent meg

Magyarországi borvidékek

A szőlő termesztését és bor előállításának legfontosabb szabályait a világ legtöbb országában törvényileg szabályozzák. (Magyarországon a 2004. évi XVIII. törvény és a kapcsolódó rendeletek.)

A leszüretelt szőlőfürtöket összezúzzák, hogy a préselés minél könnyebb legyen. Ez korábban taposással történt. Újabban szőlődarálót vagy bogyózógépet használnak, főként a vörösbor előállításánál. A szőlő levét, a mustot, préseléssel választják el a szőlő szilárd részeitől. A mustot hordókba töltik, ahol élesztőgombák hatására alkoholos erjedésnek indul. Az erjedés befejeztével a bort átfejtik tiszta hordókba, hogy a hordó alján leülepedett seprőtől elválasszák.

Vörösbor esetén az erjesztés „héjon” történik, kádakban vagy speciális vörösborerjesztő acéltartályokban (körfejtéses, Ganimede, …). Ezalatt a keletkező alkohol hatására a kékszőlő héjából a színezőanyagok kioldódnak. A préselés az erjedés végén történik meg. Ha a kékszőlőt nem a héján erjesztik, hanem rögtön préselik vagy rövidebb ideig a héján áztatják, akkor világosabb színű rozé bort kapunk.

A kékszőlő rövidebb idejű (24-48 óra) héjon áztatásával készítik a siller bort.Egy francia gourmand a borivás művészetéről beszélt a walesi hercegnek.
„A nagy bornál nézzük annak játékát a pohárban, beleheljük illatát, és azután...
Megisszuk! - vágott közbe a herceg.
Nem, herceg - folytatta a gourmand - előbb beszélünk róla.”
(Grimod de la Reyniere)

Talán itt kezdődik a lényeg: meg kell adni a módját. Ahhoz, hogy kellően értékeljünk egy bort, minél többet kell tudnunk róla. A kulturált borfogyasztás általában étkezéshez kapcsolódik, a bor zamata is így érvényesül a legjobban. „A bornak ágyat kell vetni” - hangzik a régi mondás.
Ha nem főétkezéshez kapcsolódik a borivás, akkor is ajánlatos megalapozni: mogyoróval, mandulával, gesztenyével, sajttal...
A bort kortyonként, lassan érdemes fogyasztani. „Az igazán értő kortyolgatva issza a borát, mert ahányszor csak szünetet tart, ugyanannyi gyönyörűséget érez, mint amennyit akkor érzett volna, ha egy hajtásra kiüríti poharát.” - írja Brillat-Savarin.

„Az ivásnál minden körülmény fontos. A bor természetéhez meg kell választani az évszakot és napszakot. Van henyélő bor, kacér bor, mesélő bor, tragikus bor. A legnagyobb érzéketlenségre vall, pl. kedélyes családi ebéden drámai bort inni. Ugyanilyen ízléstelenség hivatalos lakomán parázna bort inni. Ha egyedül vagy és kint, mindig keress távlatot; a bor szereti a magasságot és a kilátást, és szeret felülről nézni.” (Hamvas Béla)

„JÓ BOR, JÓ EGÉSZSÉG”

A magyar borok közül a somlói és a tokaji is szerepel a gyógyszerkönyvekben. A patikákban ma is láthatók olyan régi porcelán tégelyek, melyeken olvasható a nevük. A bor gyógyító hatásáról már az ókorban könyveket írtak. Használták sebkezelésre, fejfájás ellen, gyomor-bajok gyógyítására. Hippokratész, az orvostudományok atyja is hasznosnak ítélte, és ajánlotta. Plinius egy könyvet szentelt a gyógyboroknak.

A középkorban a bor volt a legfőbb fertőtlenítő szer. Kolostorokban és kórházakban mindig tartottak bor erre a célra.

Mátyás király füveskönyvében leírt kúrák szerint a bort gyógyfüvekkel együtt alkalmazták. A XVII. században Erdélyben megjelent Pax corporis (Pápai Páriz Ferenc munkája) is gyógynövény-kivonattal - csipkebogyó, zsálya, ánizs, rozmaring, bodza stb. - készített bort ajánl. A tokaji bor vérképző és erőnlét fenntartó hatását külföldön is felismerték. Daniel Fischer német orvos 1732-ben megjelent tanulmánya a „De terra medicinali Tokayensi” címet viseli. Pasteur, a mikrobiológia megalapozója a bort a legegészségesebb italnak tartotta. Az orvosok a mai napig ajánlják a borfogyasztást, többek között emésztést serkentő, vizelethajtó hatása, valamint ásványi só tartalma miatt. A polifenolok baktericid hatása régóta ismert. Újabban - elsősorban - a vörösborok érrendszeri megbetegedések megelőzésében betöltött szerepéről jelennek meg orvosi közlemények. Nem hagyhatjuk említés nélkül a bor lélekre kifejtett pozitív hatását sem, ezt példázza számos irodalmi és zenei alkotás.

„A BOR AZ IZMOK ERŐSÍTŐJE, A SZELLEM ÖSZTÖNZŐJE”
(Brillat-Savarin)

Az ókoriak szerint a bor a lélek és a test tápláléka: „A kenyér és a bor képezi az ember erejét.”- szól az ókori mondás. Homérosz hősei sokáig borba mártott kenyérrel táplálkoztak, és ez hosszú ideig biztosított számukra elegendő energiát. A bor könnyen asszimilálható anyagokat tartalmaz: cukrokat, savakat, glicerint, cserzőanyagot, észtereket, aldehideket, fehérjéket, aminosavakat, vitaminokat, sókat.
A borban lévő szőlőcukor energiaforrásként lehet hasznos. A savak - borkősav, almasav, citromsav, borostyánkősav - segédkeznek az emésztésben, főleg a szénhidrátok és a zsírok lebontásában. A tanninok nyálkahártyát összehúzó hatásúak, csökkentik a fokozott bélműkö-dést. A bor vitaminokat: A-provitamint, B-vitaminokat, C-vitamint, valamint nyomelemeket: vasat, kalciumot stb. tartalmaz. A glicerintartalom javítja a szervezet zsír- és nitrogénháztartását. A bor táplálék-kiegészítőnek is tekinthető, mivel 1 liter 10 fokos bor 3000 kJ-t tartalmaz.

„SINE BACCHO FRIGET VENUS" - "BOR NÉLKÜL FÁZIK VÉNUSZ”

Id. Plinius megállapítása szerint a bor révén az ember lett az egyetlen állat, mely akkor is iszik, ha nem szomjas. Hogy miért iszik? Mert a bornak nemcsak íze, illata és szesztartalma van, hanem szelleme is.
A bor múzsa, s - Galilei szerint - a fény és a humor keveréke.

Hamvas Béla szavaival: „Minden borban kis angyal lakik, aki, ha az ember a bort megissza, nem hal meg, hanem az emberben lakó megszámlálhatatlanul sok kis tündér és angyal közé kerül. Amikor az ember iszik, az érkező kis géniuszt a már bentlévők énekszóval és virágesővel fogadják. A tündérke el van bűvölve, és az örömtől majd meggyullad. Az emberben ez az örömláng árad el, és őt is elragadja.”

„AKI A BORBÓL CSÚFOT ŰZ, AZZAL A BOR IS AZT TESZI”

Ismerni kell a mértéket - borivásban éppúgy, mint az élet egyéb dolgaiban. Nem véletlenül írták az ókorban a delphoi jósda falára: „Ismerd meg önmagad, és légy mértékletes.” Arisztotelész meg is fogalmazta a mértéket: „... az első kupa az egészségé, a második a vidámságé, a harmadik a keserűségé, a negyedik a mértéktelenségé!”

Forrás:archimedia.hu

Borok, ételek, színek és ízek

Az illatok, ízek, zamatok érzékelését és megítélését összetett fizikai, fiziológiai, pszichikai, érzelmi, szimbolikai és kulturális tényezők összhatása határozza meg.
Az életkor, a nem, az egészségi állapot, a környezet hatása (évszak, hőmérséklet, világítás, zaj, páratartalom, idegen illatok, színek), a környezet hangulata, díszítése, a közérzet, a kedélyállapot, az egyéni ízérzékenység, a színek pszichikai hatása, az emberek viselkedése, a szimbolikai értékek érzelmi befolyása mind együttesen nagyon fontos szerepet játszik. Mindezeket a tényezőket figyelembe kell vennünk a borok és az ételek megfelelő ízharmóniájának megteremtéséhez. Így tudjuk alkalmazni azokat az általános szabályokat,
- amelyek az ízharmónia megvalósítását elősegítik,
- amelyek az ételek és a borok összehangolását élménnyé, játékos, baráti és kulturált hangulatú időtöltéssé teszik.

A borok és az ételek ízharmóniájának a megteremtése kellemes feladat. Az ízekkel, az emlékekkel és az élményekkel való játék.
A borok ízben gazdagabbnak tűnnek, ha étkezés közben fogyasztjuk őket. A legtökéletesebben elkészített étel jó ízhatásait teljesen elronthatjuk egy rosszul kiválasztott borral.
Képzeljük el például, hogy egy nagy gonddal elkészített párolt, friss fogast eszünk és italként egy új tölgyfa hordóban érlelt, erősen csersavas cabernet sauvignon típusú vörösbort fogyasztunk hozzá. A bor teljesen lerombolja a fogas gyöngéd, finom és friss ízeit.
A bor végeredményben a gasztronómiai tökély biztosításának az utolsó mozzanata. A mesterszakácsok vagy a családi-otthoni étkezésekért „felelős" tehetsége biztosítja a gasztronómiai csúcs első részét, amelynek befejező része és végső koronája a választott bor harmonizáló képessége.
A bor a tökéletesen elkészített ételt még tökéletesebbé teheti.

Az ízegyeztetések alapelvei

A borok és az ételek közti harmónia megvalósításának két alapvetően az ízekhez kötődő szabálya van:
- az egyik, a hasonló ízek harmonikus egyeztetésének a szabálya,
- a másik, az ellentétes ízek harmonikus kiegészítésének a szabálya.
A hasonló ízek összhangjának megteremtéséhez a savanykás ételeket savasabb borokkal, míg az édes íz felé hajló ételeket magasabb cukortartalmú borokkal egyeztessük. Az ellentétes ízek kiegyenlítésére ellentétes ízeket állítsunk szembe egymással - édes-sós, édes-savanyú, édes-keserű - oly módon, hogy azok új, összetett, harmonikus ízhatásokat váltsanak ki.

A hasonló ízek egyeztetése

A borok és az ételek ízének hasonlóságát nagyon jól kihasználhatjuk a tökéletesebb harmónia megteremtésére.
- Savanyú ételekhez - savasabb borok
Ha olyan ételeket fogyasztunk, amelyekben a savanyú ízek hatása jobban érvényesül (savanyú káposzta, édes-savanyú ételek), akkor a savanyú ízre való ízérzékenységünk megnő, és így a kemény és széles savú borokat lágyabbnak, kerekebbnek, kevésbé savasnak találjuk.
- Édes ételekhez - édes borok
Ha édes ízű ételeket fogyasztunk, akkor az édes ízre való ízérzékenységünk emelkedik, és ezért kevésbé érezzük édesnek a magas cukortartalmú borokat.
- Paprikás ételekhez- száraz, magas extrakttartalmú fehér- és vörösborok
Paprikás ételeinknek van egy kellemes, a pirospaprika ízéhez kapcsolódó, jellegzetes kesernyéssége. A paprikás étel a keserű ízre való ízérzékenységünket megemeli. Egy száraz, magas extrakttartalmú fehérbornak vagy egy száraz, fűszeres aromájú vörösbornak a savai kesernyésnek tűnnek, tehát harmonizálnak a paprikás ételekkel (különösen a kadarka illik kitűnően ezekhez az ételekhez).

Vízszintes és függőleges egyeztetés

A borok és az ételek egyeztetésénél elméletileg két módszert különböztethetünk meg:
- vízszintes és
- függőleges egyeztetést.
A vízszintes egyeztetésnél egy megadott ételhez keressük a megfelelő bort (libamáj és tokaji aszú). A függőleges egyeztetésnél viszont már ételsorról beszélhetünk: tehát az ételsor fogásaihoz úgy kell kiválasztanunk a megfelelő borokat, hogy tekintetbe vesszük az egymás után következő borok és ételek aroma- és ízmeghatározóit olyan módon, hogy a borok kielégítsenek bizonyos hagyományos egyeztetési szabályokat:
- a fehérbor (általában) megelőzi a vörösbort, - a száraz bor a félédes és édes bort,
- a könnyű bor a testesebb bort,
- a fiatalabb bor az idősebb évjáratú bort,
- az egyszerűbb ízhatású bor az összetettebb ízhatású bort. Természetesen ezek a szabályok nem alkalmazhatók feltétlenül minden alkalommal, és nagyon sok kivétel van.

Gyakran a kivételek és a merész függőleges párosítások alkotják a legérdekesebb és legemlékezetesebb gasztronómiai élményeket. Például az ételsor első fogásához választhatunk egy aromás, könnyű kadarka típusú vörösbort (Pick hidegtál), majd folytatjuk egy határozott savú, aromadús fehérborral (badacsonyi olaszrizling és tárkonyos fácánpástétom).

Ha az első fogás liba- vagy kacsamájpástétom, akkor nyugodtan kezdhetjük az ételsort egy háromputtonyos tokaji aszúval, ügyelve arra, hogy a következő fogásnál a tokaji aszú ízhatását savanyú ízhatású fogással semlegesítsük! (Savanyú vadmalacleves és élénk savú, friss furmint.)
Az ételsor utolsó fogását (édesség) viszont úgy válasszuk meg, hogy harmóniát alkosson magasabb puttonyszámú aszúval (öt-hat puttonyos aszú). A kezdő aszú kitűnő ínélményét felül kell múlnunk egy kivételes évjáratú és magasabb minőségűvel.

Az ellentétes ízek egyeztetése

Az édes íz a legalkalmasabb a harmonikus egyeztetésre a többi alapízzel.
- Édes-savanyú ízpárosítás
A kínai konyhák (kantoni, pekingi, sanghaji) egyik jellegzetessége az édes-savanyú ízpárosítás. A középkori magyar konyha szintén kedvelte az édes-savanyú ízeket. Ezekhez az ételekhez az édes, félédes és határozott savtartalmú borok a legharmonikusabbak.
- Édes-sós ízpárosítás
A japán, a skandináv és az északi népek konyhái kedvelik különösen az édes-sós ízhatásokat. A sós ízű ételekkel jó együttest alkotnak az édes és a félédes borok.
- Édes-keserű ízpárosítás
A kesernyés íz érdességét nehéz megfelelően harmonizálni. A túl keserű íz domináns hatású, amely szétrombolja a borok kellemes ízét. Csak a gyengén kesernyés ízű ételeket lehet harmonizálni édes és határozott savtartalmú borokkal (tokaji aszú csokoládétortával).
- Sós-savanyú ízpárosítás
A sós íz aláhúzza és kellemetlenül megerősíti a savanykás ízeket, és a savas borokat visszatetszően durva savúvá teszi. Ezért a sós ételekhez ne igyunk túl savas borokat, mert kedvezőtlen fémes ínhatásokat váltanak ki.
- Keserzű-savanyú ízpárosítás
A túlzottan keserű és savanyú íz visszatetsző. Ilyen ételeket általában nem is fogyasztunk. Savas borral a kesernyés ételek ínhatása különösképpen kellemetlen.

Nehéz és veszélyes párosítások

Egyes ételeket, mártásokat és alapanyagokat nagyon nehéz összhangba hozni a borokkal. Ez nem jelenti azt, hogy az ilyen típusú ételekhez ne igyunk bort, de inkább az asztali borokat vegyük elő. A borokkal nehezen társítható ételek a következők:

• articsóka • paradicsom
• csokoládé • narancs
• csípős mártások • fagylalt
• mentaízű mártások • túl savanyú ételek
• tartármártás • saláták

A bortípusok meghatározása

- Édes, félédes: a ki nem erjedt cukor többé-kevésbé édessé teszi a bort.
- Száraz: nincs visszamaradt cukor, a bor íze kellemesen savas és kesernyés.
- Bársonyos: harmonikus, finom csersavtartalmú vörösborok jellemzője.
- Elegáns: nemes aromájú, harmonikus, finom savú bor.
- Fanyar: a csersav jellegzetes íze, az elegáns fanyarság az új tölgyfa hordóban érlelt borok kívánatos jellemzője.
- Friss, üde: élénkebb savtartalmú fiatal borok jellemzője.
- Gerinces: testes, élénk és határozott savtartalmú borok.
- Gömbölyű: lágyabb savakkal rendelkező, harmonikus bor, amelynek összbenyomása gömbölyű és kerek érzékszervi hatást kelt.
- Harmonikus: a bor érzékszerveinkre ható alkotórészeinek (sav, cukor, extrakt, alkohol, illat, aroma) tökéletes összhangja.
- Hosszú: az illat- és zamatanyagokban gazdag, kemény és testes borok aromáit hosszan „visszacsengve" érezzük.
- Karakteres: jellegzetes illat- és aromavilág.
- Kemény: nagy savtartalmú és nagy extrakttartalmú bor.
- Könnyű: kellemes, alacsonyabb alkoholtartalmú bor.
- Lágy: alacsony savtartalmú bor.
- Nehéz: nagy alkoholtartalmú, extraktanyagokban gazdag bor.
- Olajos: nehéz, testes, magas glicerintartalmú bor.
- Sima: finom sav- és glicerintartalmú bor.
- Testes: magas extrakttartalmú bor.
- Tüzes: harmonikus, magas alkoholtartalmú bor.

A borok savainak és extrakttartalmának lágysága vagy keménysége
- a termőtalaj jellegétől és
- a szőlőfajta karakterétől is függ.
A lágyabb borok általában a homokos és löszös talajokon teremnek (Alföld, Dél-Balaton, Szekszárd).
A keményebb borok termőtalaja a meszes, agyagos és vulkanikus eredetű talaj: Tokaj-Hegyalja, Balaton-felvidék, Somló, Eger, Mátraalja, Mór, Etyek, Sopron, Villány.
A szőlőfajták közül a leányka, az irsai olivér, a rizlingszilváni, az oportó, a tramini inkább lágy borokat ad, amíg a furmint, a juhfark, az olaszrizling, a chardonnay, a budai zöld, a kékfrankos, a cabernet sauvignon, a cabernet franc keményebb borokat határoz meg.

A bor ideális hőmérséklete

Az ételek és a borok sikeres együttes jó hatásának az egyik fontos feltétele a borok megfelelő hőmérsékleten való fogyasztása. A különféle borfajtáknál az ideális fogyasztási hőmérséklet a következő:
- pezsgő 6-8 °C
- száraz fehérbor 8-10 °C
- rosé 8-10 °C
- félédes fehérbor 10-12 °C
- tokaji aszú 10-12 °C
- fiatal vörösbor 12-14 °C
- idősebb vörösbor 14-16 °C
Az éttermekben a borokat gyakran túl melegen szolgálják fel. Különösen a vörösborokat, amelyeket az úgynevezett „szobahőmérsékleten" mutatnak be.
A vörösboroknál a szobahőmérsékleten való felszolgálást a 19. században kezdték, a kóstolás egyik fontos szabályának átvételével, de abban az időben a szobahőmérséklet más volt. A 19. században a téli időkben a szobahőmérséklet általában 16-18 °C körül volt. Ez a hőmérséklet valóban ideális az idősebb vörösborok fogyasztására. Ma az éttermek, lakások hőmérséklete általában 23-25 °C. A bor tehát egy ilyen magas „szobahőmérsékletet" vesz át. Egy 23-25 °C-os vörösbor teljesen jellegtelenné válik. Ezen a hőmérsékleten az aromák eltűnnek, csak a csersavat és az alkoholtartalmat érezzük. Ugyanilyen hiba a bort túlságosan lehűteni a hűtőszekrényben. A bor „zárt" marad, és illatanyagai nem érvényesülnek.

Forrás:archimedia.hu kóstolandó borok közötti eligazodásban segítenek a törvényes rendelkezések és az ezekre épülő szabványok, amelyek meghatároznak bizonyos előírásokat. Az ezek szerint forgalomba hozott borok már közelebb hoznak bennünket egy-egy bor alaposabb megismeréséhez.

A természetes borok kategóriájába az 1970. évi 36. sz. rendeletet kiegészítő 50/1994 (VIII.19.) FM rendelet a természetes borokat három kategóriába sorolja:
- asztali bor,
- minőségi bor,
- különleges minőségű bor.
A rendelet az asztali bor kategóriába sorolja a nevében és paramétereiben is megkülönböztetett tájbort. A rendelet szerint külön borfajtának minősül a muzeális bor is. E szerint a természetes borok öt minőségi lépcsőfokot képviselnek az alábbiak szerint.

Asztali bor: állami minősítésben részesített vagy állami minősítésre nyilvántartásba vett vagy a telepítés idején jogszabály szerint engedélyezett szőlőfajta terméséből a hatályos jogszabályokban meghatározott eljárások és anyagok alkalmazásával készített, közfogyasztásra szánt és alkalmas bor. Az asztali bor a legalább 13 tömegszázalék természetes eredetű cukrot tartalmazó mustból készült bor. Az asztali bor származási helyének megjelölésére - a tájbor kivételével - nem alkalmazható a borvidék, illetve a borvidéki települések vagy azok határán belüli dűlők és egyéb földrajzi helyek neve, de alkalmazható a szőlőtermő táj, vagy a szőlőtermő táj földrajzi, gazdaságföldrajzi, vagy közigazgatási egységének borvidékre, bortermőhelyre nem utaló neve. Asztali bor esetében nem kötelező a szőlőfajta nevének feltüntetése, de amennyiben azt feltüntetik, akkor 70% fajtaazonosság kötelező.

A tájbor az asztali bornak az a speciális fajtája, amely a bor nevében feltüntetett termőhelyről és a bor nevében feltüntetett egy vagy két, állami minősítésben részesített borszőlőfajtából származik és jellegzetes illat-, íz- és zamatanyagokat tartalmaz. A tájbor az államilag minősített szőlőfajták legalább 15 tömegszázalék természetes cukrot tartalmazó mustjából készült bor. Tájbor megnevezésében alkalmazható szőlőtermő táj földrajzi, gazdaságföldrajzi vagy közigazgatási egységének neve, továbbá a borvidék, vagy a borvidéki, bortermő helyi település vidéki, környéki, táji, térségi toldatokkal kiegészített neve. Tájbornál a szőlőfajta nevének feltüntetése és 70% fajtaazonosság kötelező.

Minőségi bor a meghatározott termőhelyen (borvidéken, bortermő helyen), az arra a termőhelyre ajánlott vagy engedélyezett, állami minősítésben részesített borszőlőfajtából legfeljebb 12 t/ha termésű ültetvény legalább 18 tömegszázalék természetes eredetű cukrot tartalmazó mustjából készült bor, amely a termőhelyre, a fajtára, esetleg a készítésmódra és az évjáratra jellemző, határozottan felismerhető illat-, íz- és zamatanyagokat tartalmaz. Minőségi bornál az évjárat és a szőlőfajta nevének feltüntetése 85% fajtaazonossággal kötelező.

Különleges minőségű bor, amely meghatározott borvidék vagy bortermőhely legfeljebb 10 t/ha termésű ültetvényeiből származik, a termőhelyre meghatározott szőlőfajta érett vagy tőkén túlérett, esetleg töppedt vagy aszúsodott termésének legalább 19 tömegszázaléknyi természetes eredetű cukrot tartalmazó mustjából készül, amely termőhelyre, fajtára, illetőleg meghatározott készítésmódra jellemző illat-, íz- és zamatanyagokat tartalmaz, származási helye és évjárata miatt különleges megkülönböztetésre érdemes. Különleges minőségű bornál a borvidék vagy bortermőhely, az évjárat és a fajta nevének feltüntetése 100 % azonossággal kötelező.
A különleges minőségű bor minőségi kategóriái:
Késői szüretelésű bor, olyan bor, amelyet a borvidék általános szüreti időszaka után szüretelt érett szőlőből állítottak elő és amelynek mustja legalább 19,0 tömegszázalék cukrot tartalmazott.
Válogatott szüretelésű bor: olyan bor, amelyet tőkén teljesen beérett szőlő kiválogatott (az éretlen, a beteg, a penészes fürtök különválasztásával), egészséges bogyóiból állítottak elő, és amelynek mustja legalább 20,0 tömegszázalék cukrot tartalmazott.
Töppedt szőlőbogyóból készült bor (Ausbruch), olyan bor, amelyet a már részben vagy teljesen töppedésig túlérett bogyók felhasználásával állítottak elő, és amelynek mustja legalább 22,0 tömegszázalék cukrot tartalmazott.
Aszúbor az a különleges minőségű bor, amelyet a tőkén töppedt és nemesen rothadt, a szüretkor külön szedett szőlőből állítottak elő, és amelynek mustja legalább 25,0 tömegszázalék cukrot tartalmazott.
Muzeális bornak nevezhető az a minőségi vagy különleges minőségű bor, amely legalább 5 évi érlelés után a termőhelyre, a szőlőfajtára, a készítési módra, a hordóban és palackban érlelésre jellemző, különleges illat-, íz- és zamatanyagokat tartalmaz, évjárata és jellege miatt megkülönböztetésre érdemes.

A természetes borok cukortartalmának kialakítására (édesítés) az előírt alábbi feltételekkel nyílik lehetőség:
- Asztali-, táj- és minőségi borok cukortartalmának kialakítására must, töményített must és sűrített must használható.
- Amennyiben az asztali-, táj- és minőségi bor készítésére szolgált must eredeti cukortartalmát növelték, a javított bor cukortartalmának kialakításához csak must használható fel úgy, hogy az édesített bor összes alkoholtartalma nem lehet magasabb, mint édesítés előtt (összes alkoholtartalom = tényleges alkoholtartalom + cukortartalom alkoholra számított értéke). Különleges minőségű bor cukortartalmának kialakítására csak a borral azonos termőhelyről és szőlőfajtából származó, azonos minőségű must vagy ebből készített sűrített must, illetve töményített must használható fel. A bor cukortartalmának kialakítása során az édesített bor összes alkoholtartalma legfeljebb 2,0 térfogatszázalékkal lehet magasabb, mint édesítés előtt.

Forrás:archimedia.hu