Az Arborétum és a "Pepi-kert" története az olasz eredetű Bolza család nevéhez fűződik. Bolza Péter tábornok 1798-ban lett szarvasi földbirtokos, amikor elvette feleségül Harruckern János György unokáját, Stockhammer Antóniát. Fiuk, Bolza József feleségével, gróf Batthyány Annával kezdte meg az Anna-liget fásítását. A parkban és a később épült kastélyban ma a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság működik. Az ifjú Bolza József - akit "Pepinek" becéztek - a mai Arborétum magasabban fekvő részein - amelyet az árvizek nem öntöttek el -, ültetett el néhány fát. Később a szarvasi kastélyt és a birtokot Bolza Pál (1861-1947) örökölte. Emellett nagybátyjától, Bolza Józseftől megkapta a jelenlegi Arborétum területén lévő "ligetes, fás legelőt", ahol aztán a Körösök szabályozásának befejeztével, az 1890-es években kezdte meg a nagyobb arányú telepítést. Az Anna-ligeti park sok értékes fáját ültette át a mai helyére, illetve számos növényritkaságot hozott, hozatott a világ minden tájáról. Kertjének felügyeletét az 1940-es években az államnak ajánlotta fel.
Az államosítást követően az Arborétumnak számos gazdája volt. A terület egyre bővült, új gyűjtemények születtek. Az intézmény ma öt fás gyűjteményt gondoz 82 ha területen. További feladata az oktatás, kutatás, közművelődés és termesztés. 1985-ben a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem keretében önálló intézetté alakították. Ma a jogutód Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Karának felügyelete alatt tevékenykedik.
A gyűjtemények közül három látogatható: a legidősebb, a "Pepi-kert", a Mitrowssky-kert és a hajókikötőhöz vezető betonúttól délre fekvő, ún. "Konyhakerti" rész. Nem látogatható a parkerdő és a törzsültetvény a faiskolával.
A gyűjteményben közel 1600 fa- és cserjefaj, fajta, változat található, ebből 1200 a lomblevelűek száma. Az Arborétumban található törzskönyvezett növények alkotják az "élő" génbankot és a törzsültetvényt. A fák és a cserjék mellett kb. 250 lágyszárú növényfaj fordul elő az Arborétum területén. Fajgazdag növényvilága mellett a terület bővelkedik rovarokban és madarakban egyaránt. Közel 150-re tehető a madárfajok száma, amelyek egy része átvonuló vagy csak időszakosan megjelenő. Élnek itt emlősállatok is: apróbb rágcsálók, vakondok, sünök, nyulak, s néhány őz és róka.
A leírtak is bizonyítják, hogy ez az emberi alkotás okszerű tevékenységgel egyre természetközelibbé alakítható.
Látogatás
Az Arborétum egész évben, minden nap látogatható reggel nyolc órától sötétedésig.
A látogatók a bejáratnál válthatják meg a belépőjegyet vagy a bérletet.
A belépőjegy ára:
A négy alkalomra szóló bérlet ára:
Csoportok számára előzetes bejelentkezésre - időpontegyeztetés után - szakvezetés igényelhető.
A szakvezetés díja: 3.500 Ft/óra
A terület bejárását tájékoztató táblák, illetve az évszakokra megszerkesztett kísérőfüzetek grafikus térképei segítik. Mozgássérültek számára kerekes kocsival folyamatosan járható útvonal a park központi részén van kialakítva kb. 1000m hosszon.
Az Arborétum - az idős faegyedek nagy száma miatt - szeles, viharos időben saját felelősséggel látogatható.
A csoportos látogatói balesetbiztosítás díját a belépőjegy ára tartalmazza.
Növényáruda és ajándékbolt
A bejáratnál található növényáruda és ajándékbolt március 15. és november 15. között tart nyitva hétfő kivételével 9-től 17-ig.
Az árudában a növények, az ajándékboltban kiadványok, könyvek, képeslapok és különböző ajándéktárgyak vásárolhatók, amelyek Szarvas várost vagy az Arborétumot jelenítik meg.
További információk az árudáról
Kiegészítő infrastruktúra
Az Arborétum területén, a bejárathoz közel büfé és mosdó található, ezek nyitvatartási ideje: március 15. és november 15. között minden nap 9-től 17-ig.
A kiállító- és szállásépület nagyterme kisebb rendezvények, értekezletek, tanácskozások számára optimális helyszínt biztosít. A bérlettel kapcsolatban előzetes egyeztetés szükséges. A bérleti díj 10.000 Ft/óra
Szarvasi Arborétum
A Szarvasi Arborétum ma öt fás gyűjteményt gondoz 82 ha területen. Ezek közül három látogatható: a legidősebb, a Bolza Pál alapította "Pepi - kert", az 1951 - ben idecsatolt ún. Mitrowssky - kert és a víztoronyhoz (hajókikötőhöz) vezető betonúttól délre fekvő ún. "Konyhakerti" rész. A "Pepi - kert" - hez északon csatlakozik a terület másik felét kitevő, jelenleg nem látogatható többi gyűjtemény (a parkerdő, törzsültetvény), valamint a faiskola.
A múlt században a vízszabályozások előtt gyakori áradások és a sokszor tartós vízborítás hatására az arborétum túlnyomó részén igen kötött réti agyagtalaj képződött, helyenként szikes foltokkal.
Az éghajlat e tájon, a Körösök völgyében kifejezetten kontinentális (ingadozó hőmérséklet, kevés csapadék, gyakori aszályos nyár), és különösen azon fajok számára kedvezőtlen, amelyek a világ más, kiegyenlítettebb éghajlatú tájairól származnak.
Az évek múlásával ugyanakkor a kedvezőtlen külső viszonyok ellenére az arborétum belső klimatikus viszonyai a megtelepedett fák és cserjék számára egyre kedvezőbbé váltak. Az erdősáv és az annak védelmében felnőtt, csoportosan telepített faállományok ugyanis csökkentik a szél sebességét és szárító hatását, cserjékkel körülvéve zártak lettek, megőrzik a párát, ezért nappal hűvösebb is van a parkban, mint azon kívül.
A fás növénygyűjteményben közel 1600 fa- és cserjefaj, illetve -fajta és fajtaváltozat található. Ebből 1200 a lomblevelűek száma, 300 az örökzöldeké, amelyek zömmel fenyőfélék.
Az arborétum alapvető értékei, a fák és a cserjék mellett a területen sok lágyszárú növény is található. Az elmúlt években közel 250 fajt regisztráltak, többségük a kert nagy esztétikai értéket képviselő gyepfelületen él. További 52 telepített faj is gyarapítja a növényzet változatosságát, de gazdag és érdekes a gombavilág is.
(Öt év vizsgálatai során 211 féle kalapos gombát találtak.)
Közel 100 - ra tehető a madárfajok száma. Sokuk állandóan itt tartózkodik és fészkel, mások csak átvonulnak vagy időszakosan jelennek meg. Élnek itt emlősállatok is : apróbb rágcsálók, vakondokok, sünök, nyulak, néhány őz, és időnként belátogat egy - két róka is.
Az Arborétum igazgatója - Dr. Sipos András - a következő szavakkal ajánlja az ide látogatóknak ezt a gyönyörű parkot :
"... az Arborétum az elmúlt több mint 100 év alatt a környezetétől eltérő új élőhellyé vált, és az év összes időszakában tartogat látnivalót :
|
|
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
|
A honlap ára
Honlapkészítés ingyen: Ez a weblapszerkesztő alkalmas ingyen weboldal, ingyen honlap készítés...
Weblap látogatottság számláló:
Mai: 19 Tegnapi: 28 Heti: 19 Havi: 47 Össz.: 267 872 Látogatottság növelés ROMANTINKA MINDHAHÁLIG - © 2008 - 2024 - romatika-mindhalalig.hupont.hu A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap |