ROMANTINKA MINDHAHÁLIG

“Csak kétféleképpen élheted az életed.Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat,vagy abban, hogy a világon minden varázslat." (Albert Einstein)

 
kos bika ikrek rák
oroszlán szűz mérleg skorpió
nyilas bak vízöntő halak

Nem tehetjük meg, hogy ne emlékezzünk meg Kiszel Tünde elmúlt évéről, hiszen öt cikkben is foglalkoztunk a művésznő családi állapotával, munkásságával, életének egyéb történéseivel. Horváth Éva tavalyi éve sehol nincs Tüncike 2009-es produkcióihoz képest.

Ahogy tegnap ígértük, ha nem is minden nap, de ezen a héten hazai celebritások 2009-es évének történéseit összegezzük - a Női Lapozó celebhíreinek tükrében. Horváth Évát mkiveséztük, és egyértelműen kijelenthetjük, az ő 2009-es produkciói simán elbújhatnak Kiszel Tünde tavalyi megnyilvánulásaihoz képest. Mondjuk, miért. Az első negyedévben nem foglalkoztunk a "művésznővel", annál is inkább, mert februárban kapott szárnyra a Női Lapozó a mi felügyeletünk, munkásságunk alatt. Júliusban azonban nagyot virított az ekkor már szőkeként tündöklő médiaszemélyiség: a nyári melegben kinyilatkoztatta, hogy újabb trónörökössel ajándékozná meg magát és az országot.
Már ekkor nehéz volt elképzelni, hogy a "Donatella-brand" (vagy Donatellácska, kinek hogy tetszik) egyeduralma megtörjön, de Tünci szándékai komolyságát alátámasztva hozzátette: nyolcéves nagylányával is megbeszélte ilyen irányú törekvéseit, aki semmi kivetnivalót nem talált a dologban. Tüncike semmi mást nem kért a potenciális apajelölttől, csak azt, hogy "intellektuálisan is ki kell tudnia elégíteni" őt. Hogy mekkora kihívás lehet ez, számunkra azóta is kérdéses. Talán mind a mai napig ezen tűnődnénk és elmélkednénk, ha szeptember közepén nem figyeltünk volna fel Kiszel Tünde rigolyás sértődékenységére.

http://rtlklub.sajtoklub.tv
Kiszel Tünde

Feltűnt ugyanis, hogy a médiahősnő sértettsége egyes esetekben odáig fajul, hogy bírósági perre megy, máskor viszont durvább esetek sem verik ki nála a biztosítékot. Utóbbiak táborát erősítette a múlt évben Fábry Sándor felhívása: agypárbajra invitálta Tüncikét, aki bátran el is vállalta a versenyt. Kértük, könyörögtünk Kiszelnek a Női Lapozón keresztül, hogy legyen egy kicsit következetes, de egy októberi hír, miszerint kiderült, ki Donatellácska édesapja, elterelte figyelmünket a szőkeség szeszélyességéről.

Az operaénekes, név szerint Lukács László nyolcévnyi gondolkodás után úgy döntött, mindenki előtt vállalja, hogy igen, egykor létesített szexuális kapcsolatot az ország Tüncikéjével. Egy emberként örültünk a hírnek, a boldogság és harmónia egészen év végéig kitartott volna, ha az a fránya fodrász - kinek a szőke tincseket köszönhetjük Kiszel Tünde fején - ne elégelte volna meg a "művésznő" igénytelenségét. Potyó József - a fodrász - azt álította,hogy egyáltalán nem olyan igényes Kiszel, mint ahogyan azt szereti elhitetni magáról - viszont visszaél azoknak a bizalmával, akik segítenek megteremteni az imidzsét. Mi több, még neki is áll feljebb. Fentiek tekintetében elmondható, hogy a szőke médiaszemélyiségtől volna mit tanulnia az első bálozó megélhetési celebritásoknak, ha mást nem, hát azt, hogyan lehet felpiszkálni az újságírókat, ezért múlt évi teljesítményét 4, azaz négy pontra értékeljük.



Brittany Murphy 2009. december 20-án váratlanul bekövetkezett halálát követően napvilágot láttak olyan feltételezések, melyek szerint a 32 éves amerikai színésznő étkezési zavara nagyban hozzájárult a tragikus eseményhez. Annyi bizonyos, hogy a Spinédzserek és a Sin City sztárja aggasztóan lefogyott az elmúlt hónapok során, ám a boncolási jegyzőkönyv hivatalos végeredményének nyilvánosságra hozását egyelőre meghatározatlan időre elhalasztották.



A show-biznisz világában évtizedek óta sok emberéletet követel az anorexia nervosa. Az étkezési zavart gyakran eltitkolják, és súlyos testképzavart is jelent, az ebben a betegségben szenvedők ugyanis soványan is kövérnek tartják magukat, és képtelenek reálisan érzékelni saját testüket. Összeállításunkban a veszélyes kór legismertebb áldozataira emlékezünk.
Karen Carpenter

A The Carpenters a hetvenes évek egyik legsikeresebb duója volt, melyet Karen és testvére, Richard Carpenter alapított a hatvanas években. Az amerikai énekesnő dobolt is, elsősorban mégis magával ragadó hangja miatt emlékeznek rá a mai napig - a Rolling Stone magazin például 2008-ban minden idők 94. legjobb énekesének kiáltotta ki. Életét azonban hosszú éveken keresztül az anorexia nervosa nehezítette meg, mely végül tragikusan fiatalon bekövetkezett halálában is nagy szerepet játszott.

Karen Carpenter 1982 áprilisában rögzítette utolsó felvételét, egy kéthetes terápiát követően, melynek során testsúlya tovább csökkent. Szeptemberben szédülésre és szívritmuszavarra panaszkodott, emiatt aztán a New York-i Lennox Hospitalba szállították, ahol az intravénás infúziónak köszönhetően nyolc hét alatt több mint tíz kilót gyarapodott. Ám az infúzió csak tovább rontott az éveken át tartó diétától amúgy is legyengült szíve állapotán.



Betegsége mélypontján a napi normál pajzsmirigyhormon-adag tízszeresét kellett beszednie, hogy így gyorsítsa fel aggasztóan lelassult anyagcseréjét. Utoljára 1982. december 17-én lépett színpadra, ám akkor ezt még senki sem sejtette. 1983. február 4-én családja kaliforniai otthonában ugyanis rosszul lett, húsz perccel a kórházba szállítást követően pedig életét vesztette. 33. születésnapja előtt bekövetkezett halálának okát az anorexiájából adódó szívelégtelenségben állapította meg a halottkém.
Christy Henrich

Karen Carpenter váratlan halála azonnal ráirányította a média és ezáltal a közvélemény figyelmét az akkor még kevésbé ismert betegség veszélyeire. Ám Christy Henrich világhírű amerikai tornászlány tragédiája is legalább ilyen fontos szerepet játszott abban, hogy a világ komolyan vegye az étkezési zavart. Henrich 14 évesen került be a nemzeti válogatottba, az elkövetkező évek során pedig szép sikereket ért el mind a hazai, mind pedig a nemzetközi megmérettetéseken.

Ám amint elkezdte kibontakoztatni tehetségét a sportágban, neki is farkasszemet kellett néznie az anorexia nervosával. 1989-ben az egyik verseny bírája nyersen közölte vele, hogy itt az ideje lefogynia, Christy Henrich pedig olyannyira komolyan vette a felszólítást, hogy az végül az életébe került. Helyzetét tovább nehezítette, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a sportágban szinte kivétel nélkül a kifejezetten kistermetű tornászlányok szerepeltek, arról nem is beszélve, hogy edzői is állandóan szóvá tették testalkatát.



Az étkezési zavar miatt végül abba kellett hagynia a sportolást - ekkor az alacsony lány mindössze 21 kilogrammot nyomott! A családja azonnal kórházba vitte, ám a kezelések és terápiák ellenére az orvosok már nem tudták megmenteni az életét, Christy Henrich - miután több szerve is felmondta a szolgálatot - nyolc nappal a 22. születésnapja előtt elhunyt. Tragikus halála ráirányította a figyelmet a tornászok körében is oly gyakori betegségre, arról nem is beszélve, hogy a tévécsatornák innentől kezdve nem tették közzé a versenyzők testsúlyát.
Lena Zavaroni

Az egykori skót gyereksztárnak is meglehetősen korán meg kellett ismerkednie az étkezési zavarral, Zavaroni ugyanis 13 éves korában lett anorexiás. Az énekes-tévésztár meglehetősen korán került be a show-biznisz világába, miután 1973-ban felfedezte az akkor tíz éves lányt Tommy Scott lemezproducer. Nem sokkal később meg is jelent lemeze Ma, He's Making Eyes At Me címmel, mellyel történelmet írt, a mai napig ugyanis ez az egyetlen olyan album a legfiatalabb előadótól, mely bejutott a brit top tízes slágerlistára.

Az étkezési zavar következtében azonban testsúlya kamaszkorában alig haladta meg a 25 kilogrammot. A betegségtől nem sikerült megszabadulnia a nyolcvanas évek során sem, ezért aztán kórházban kezelték hosszú ideig. Gyógyszerekkel és elektrosokkal próbálták meggyógyítani, a depressziós énekesnő ezt követően pedig megfenyegette az orvosokat, hogy műtsék meg, különben megöli magát.



1999 szeptemberében egy műtétet követően úgy tűnt, hogy javult az állapota, Lena Zavaroni feltűnően boldogan telefonált, az orvosaitól pedig azt kérdezgette reménykedve, hogy van-e most már esélye visszatérni a színpadra. Akkor még úgy tűnt, hogy minden jóra fordul, ám három héttel később egy mellkasi fertőzést követően legyengült szervezete feladta a küzdelmet, és az énekesnő belehalt a tüdőgyulladás szövődményeibe. 35 éves volt, testsúlya pedig alig volt több harminc kilónál.

Életveszélyben Jimmy halálának szemtanúja

Edit asszony elmondta, mi történt azon a szörnyű, 2001. január elsejéről másodikára virradó éjszakán. Egy másik szemtanú azonban teljesen másképp emlékszik a tragédiára. Hulé Éva (61) is ott volt a csepeli családi házban. Évek óta ígéri, hogy elmondja, miért és hogyan kellett meghalnia a „Királynak", de eddig hallgatott. Azt mondja, fél.

Húsz hónapig feküdtem kórházban, az egyágyas szobában volt időm leírni mindent egy füzetbe. Olyan dolgok vannak papírra vetve, aminek néhányan nem örülnének, ha kiderül – mondta az asszony, akinek már amputálták a lábát, csak tolószékkel képes közlekedni. – Jimmy bizalmasa lettem, nagyon szeretett, szinte családtagként kezelt, ezért a csepeli házában együtt töltöttük az ünnepeket. Hulé Éva azonban még most sem adta ki a könyvet, amire oly régen készül.
Edit asszony már elmondta saját verzióját


Telefonon megfenyegették: jobb, ha leteszi a tollat, különben nagyon rosszul jár. Valakik nem akarják, hogy kiderüljön az igazság. Pedig már kilenc év telt Jimmy halála óta, de még most sem engedik , hogy a rajongók megtudják, hogyan halt meg a bálványuk. Hulé Éva természetesen nem vette félvállról a fenyegetéseket.

– Egyedül élek, mozgásképtelen vagyok. Igaz, milliós páncélajtó védi a lakásomat, de sohasem lehet tudni, hogy egy kiszolgáltatott, védtelen emberre mikor támadhatnak rá. Most a könyv kézzel írott anyaga ügyvédnél van letétbe helyezve. Gyakorlatilag páncélszekrény őrzi az életbiztosításomat. Ha végre újra biztonságban érzem magam, megjelenik a könyv, mert a Jimmyrajongóknak joguk van megismerni az igazságot.

Azt tervezi, hamarosan elutazik külföldre, s ha lecsillapodnak a kedélyek, visszatér az országba, és jöhet a könyvkiadás.

Blikk-információ

....Meghalt egy tinédzser az „internetelvonó” táborban

 
Az internetfüggőség Kínában akár életveszélyes is lehet, ha az állami propaganda által megvezetett szülők felelőtlenül döntenek gyermekük sorsáról.
Hirdetés

A NetGo.hu Kft. (Gödöllő) főállású PHP programozó, webfejlesztő munkatársat keres!

Teng Szen-san

A kínai hatóságok a napokban bezártak egy olyan „tábort” a Kuang-hszi (Guangxi) autonóm tartományban lévő Nanning városában, ahol internetfüggő fiatalok rehabilitációjával foglalkoztak, mivel állítólag illegálisan működtették az intézményt, s letartóztatták az ott dolgozó 13 embert (köztük az igazgatót is), mivel a táborban tisztázatlan körülmények között halt meg egy 15 éves „beutalt”.

Az angol nyelvű kínai lapok már a múlt héten mind lehozták azt a hírt, hogy a középiskolás Teng Szen-san (Deng Senshan) azért hunyt el az átnevelő táborban, mert a felügyelők „pedagógiai célzattal” agyonverték a Csihang (Qihang) nevű bázison, ahová azért került, mert internetfüggőnek minősítették – ez utóbbi állítást nagybátyja tagadja, mivel szerinte unokaöccse nem volt betegebb, mint a sokmillió, képernyő előtt órákat töltő kínai fiatal (ám az is igaz, hogy a most bűnbánó nagybácsi is támogatta a családdal együtt annak idején a srác javító-nevelő táborba küldését), s reméli, hogy a fiú halálában vétkesek elnyerik méltő büntetésüket.

A kínai kormány a botrány után zárta be a tábort, s hazaküldték az ott „átnevelés” alatt álló 122 fiatalt, mivel – most jöttek rá –, hogy az intézményt nem regisztrálták az illetékes hatóságnál, s azt is bejelentették, hogy rendőrségi vizsgálat folyik Szen-san halálának ügyében.

Az az információk alapján abszolút nem világos, hogy a gyereküknek számítógépet vásárló szülők a tanárok támogatása által megerősítve miért is gondolták úgy, hogy gyerekük beteg, s miért döntöttek úgy, hogy terápiás közösségbe kell kerülnie egy hónapra az egyébként jól tanuló, más szempontból semmiféle kirívó viselkedést nem tanúsító fiuknak. Az mindenesetre figyelemre méltó tény, hogy az augusztus elsején érkezett srác másnap, augusztus másodikán halt meg.


A tábor vezetői tagadják a fizikai bántalmazást, s a kínzásnak, elzárásnak, illetve bármilyen, az egészségre veszélyes módszer alkalmazásának vádját is visszautasítják.

Ez az eset – bármilyen homályosak is a részletek, s még akkor is, ha a fiú halálát nem a verés vagy a tábor vezetőinek közreműködése okozta – rávilágít arra, hogy mivé fajulhat az a kínai kormányzati törekvés, mely az általuk „internetfüggőnek” nyilvánított fiatalokat a törvény erejével fenyegeti. A hisztéria keltésének következményei beláthatatlanok: nemrég állították le Kínában egy másik hasonló táborban azt a gyakorlatot, melynek keretében a „beteg” tinédzsereket elektrosokkal „kezelték” – egy olyan súlyosan egészségkárosító metódussal, mely (Európában már a múlt században bebizonyosodott) nem segít, hanem végérvényesen élőhalottakká képes váltotatni

Nincs két éves és legyőzte a halált! Egy egész város várja haza a kis hőst
2009. július 04. 06:02 | Forrás: STOP



Bóta Lara a szívátültetés előtt.

Lélekben már új szegvári otthonukban van Csentes Éva, kislányával, a szívátültetésen átesett Larával. A 22 hónapos gyermek nemrégiben életmentő szívtranszplantáción esett át. A műtét után az orvosok még félve nyilatkoztak a sikerről, de mostanra látszik, minden rendben van, napról-napra fejlődik a kislány, akivel egy gyógytornász foglalkozik mostanában. Mint megtudtuk, néhány hétre átszállítják a kis beteget az Országos Kardiológiai Intézetből egy másik kórházba, aztán hazatérhetnek. Bóta Lara Szonja már tudja, milyen íze van az ételeknek. Tudja, hogy a kórházban a sok néni és bácsi mind azért fáradozik, hogy meggyógyuljon, és tudja, hogy édesanyja a világon őt szereti a legjobban. Egy szót azonban még nem tud kötni semmihez. Nem tudja, mi az az otthon. 3 hét múlva megpillanthatja szobácskáját, és birtokba veheti hamarosan az egész lakást.

  Mint arról a STOP korábban beszámolt, az emberfeletti küzdelmet vívó kislány és édesanyja egy lakást kapott a szegvári önkormányzattól. Éva és Lara új otthona annak az épületnek az emeletén található, ahol a háziorvosi rendelők is vannak. Így ha bármi baj történik, azonnal kéznél lesz a segítség. Megkerestünk telefonon néhány utcabelit, akik repesve várják haza a kislányt.


"Itt most már majdnem minden Laráról szól. Együtt szorít érte egész Szegvár. Azt rebesgetik, hogy a polgármester úr és még néhányan egy kisebb ünnepségre is készülnek, amikor majd végre hazaengedik a kórházból" - mondta el a STOPnak Marika, aki - mint megtudtuk - nagymama, és ha nem veszi majd tolakodásnak az édesanya, fel fogja ajánlani segítségét.

Miközben a szegváriak készülődnek, az Országos Kardiológiai Intézetben Lara napról-napra jobban van, és egy gyógytornász foglalkozik vele. Szinte mindent meg kell tanulnia, még fejecskéjét is alig tudja megtartani, amikor üldögél, de már tud önfeledten örülni, és egyre többször ül ki az arcára a vidám mosoly.
Mint azt az egyik kórházi forrásunktól megtudtuk, a kórházban már lassan búcsúztatják a kis hőst, hiszen átszállítják egy másik intézménybe, ahol a körülmények jobban segítik lábadozását.

"Sok kis beteg megfordult már itt, de Larát valahogy mindenkinél jobban a szívünkbe zártuk. A takarítóktól az orvosokig mindenkinek van egy jó szava hozzá" - tudtuk meg az egyik ott dolgozótól, aki úgy fogalmazott, szinte felnőtteknek kijáró tisztelettel néznek a kislányra, amiért megvívta nehéz harcát a halállal.



Bódi Sylvi három fickóval - fotók

2009. július 01. 13:43 | Forrás: STOP


Bódi Sylvi - Fotó: Vaskó Gábor

Sipos Tamás, Varga Győző és Pintér Tibor. Három kisportolt, izmos férfi lesz Bódi Sylvi ellenfele a július 24-25-ei Wakeboard Magyar Bajnokság sztárfutamán, ahol a merészség, az erő, a gyorsaság dönti majd el, ki a jobb az Omszki tó vizén.Bódi Sylviről köztudott, hogy extrém lány, szereti az izgalmas, cseppet sem hétköznapi feladatokat. Az Irigy Hónaljmirigy két nevettetője szintén keresi a kihívásokat, Pintér Tibor pedig igyekszik minél több sportot kipróbálni, és mindenben jeleskedni.

"Egy gyönyörű kékszemű fiú miatt tanultam meg wakeboardozni. A Velencei tavon pihentem a családommal, amikor észrevettem, egy izmos, helyes srácot a parton. A vízibicikli pályáról néztem, ahogy csúszik és szidtam magam, hogy miért nem tudok wakeboardozni. Bénázni nem akartam előtte, úgyhogy felhívtam az egyik jó barátomat, hogy tanítson meg. Másnap már az Omszki tavon próbálkoztam. Az első nap sikerült bevennem az első kanyart, egy hét alatt pedig eljutottam arra a szintre, hogy újra lemerészkedtem a Velencei tóra. A fiú ott volt ugyan, de akkor már a barátnőjével" - mesélte Sylvi, aki azóta sem hagyott föl a sporttal, sőt, férfiakat meghazudtoló bátorsággal ugorja a cseppet sem veszélytelen trükköket.

Sípos Tamás és Varga Győző évekig versenyszerűen kenuzott. A vízi sportok tehát nem állnak messze tőlük.

"Láttam, hogy akik wakeboardoznak, azok milyen jól néznek ki, és milyen könnyedén csajoznak. Gondoltam, köztük a helyem. Sajnos az én koromban már nem lehet akkora császár az ember, ennek ellenére, azért próbálkozom, mert borzasztóan szórakoztat és élvezem" - mondta a humorista, aki ahogy megtanult csúszni a vízen, rögtön szólt a barátjának, hogy ő is próbálja ki. Győző azonnal beleszeretett a sportba, és ma többször jár edzeni, mint Tomi.

"A feleségem szerint nálam nagyobbat senki nem tud esni" - nevetett Győző, aki jelenleg a háromszázhatvan fokos fordulatot gyakorolja a vízen és rendkívül magabiztosan rója a köröket.
Többször bukott már hatalmasakat, mint ahogy mindenki, de tudja, hogy ez a sport része, és nem adta föl.

Pintér Tibor erőnléte kiváló, szinte azonnal megtanult körbemenni a pályán. Most az ugratón gyakorolja a trükköket.

"Három éve kezdtem el csúszni, ez a negyedik, nyár. Véletlenül kerültem a közegbe. A sztár jetski bajnokságon mutatták meg a sportot, ami azonnal megfogott. Hasonlít a lovagláshoz, mert abszolút szabadságérzetet ad. Mindössze egy darab deszka a társunk, amivel süvítünk a vízen. Nekem egy férfias kihívás, hogy mit tudok kihozni ebből a sportból. Egy sorsszerű dolog történt velem a minap. Éppen azon gondolkodtam, kellene egy edző, amikor odajött hozzám az egyik wakeboardos srác, hogy, ha megtanítom a kedvesét lovagolni, akkor szívesen oktat. Azóta vele edzek" - mesélte a színész.

A négyes július 24-én, a budakalászi Wakeboard Magyar Bajnokság sztárfutamán méretteteik meg egymással, ahol egy szakmai zsűri előtt megmutathatják, ki az úr a vízen.

Ungár Anikó megteheti: megválogatja, mire bólint rá
2009. július 01. 16:42 | Forrás: STOP/Sikeres Nők



Produkcióval bejárta a világot, több ízben is elnyerte a "világ első bűvésznője" büszke címet, idővel már nemcsak csinálta, oktatta is a bűvészet tudományát. Ungár Anikó több száz trükköt ismer, számait kifejezetten nőiesre formálja.


"Nem használok olyan kellékeket, amelyek nem illenek egy nőhöz. Így soha nem nyeltem zsilettpengét, pipát, nyakkendőt, és más férfias tárgyakat sem vittem a színpadra, bár valamennyi bűvész trükköt ismerem és meg is tudom csinálni" - mondja Ungár Anikó, akit gyakran hívnak külföldre és belföldre is fellépni.

"Bálokra, vállalati ünnepségekre, televíziós show műsorokra kapok meghívásokat, de nem minden felkérést vállalok el. Csak optimális körülmények között lépek fel, s persze az sem mindegy, hogy milyen közegben kell szerepelnem."


"Borzasztó sok baj lesz" - Magyarországon is lelőhető lesz a betörő?
2009. július 01. 08:49 | Forrás: STOP

 



Magára vessen?

Nincs tendencia a büntető törvénykönyv mostani változtatásában, mondta a STOPnak Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter, akit a legújabb változtatások kommentálására kértünk.


 

Néhol humánusabb, egyéniesítettebb szankcióra törekedtek, máshol a politikai népszerűség oltárán áldoztak a büntető törvénykönyv hétfői változtatásával. Az utóbbira példa Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter szerint az a modern európai szemlélettel szembe menő változtatás, amely példátlan módon megköti a bírók kezét azokban az esetekben, amelyekben többszörös erőszakos visszaesővel kapcsolatban kell döntést hozniuk. Ez az amerikai 3 csapás törvény szocialista változata, mondta Bárándy. A változtatás szerint a visszaeső erőszakos bűnözőkkel kapcsolatban szűkültek az enyhítő körülmények, a háromszoros visszaesők pedig nem bocsáthatóak szabadlábra. Bárándy szerint ebbe a "kis verekedősök" is be fognak csúszni, és velük szemben fognak a bíróságok súlyos ítéleteket hozni.

A volt igazságügyi miniszter kritizálta azt a változtatást is, amely a preventív jogos védelemről szól. "Borzasztó sok baj lesz", mondta annak kapcsán, hogy három feltételt megfogalmazó törvény megengedő bizonyos védekezést illetően. A feltételek, hogy a megelőzés az élet kioltására ne legyen alkalmas, továbbá mindent el kell követni a sérülés elkerülésére, és hogy kizárólag a támadót érheti sérülés. Bárándy szerint felmerül, hogy emberi kioltására alkalmatlannak tekinthető-e például az a 24 voltos áram, amely egy szívbeteg tolvaj halálát okozza. A második feltételről az jutott eszébe, hogy vajon minden nyelven ki kell-e írnia - esetünkben például egy uborkatermesztőnek -, hogy áramot vezetett a kerítésbe. "Mi van, ha a tolvaj nem is tud olvasni?" A harmadik feltétellel kapcsolatban is bajt lát, hiszen egy labdája után ugró gyermek is megsérülhet, amire előre nem lehet számítani. Éppen ezért Bárándy szerint a védelemnek közbiztonsági, rendőri feladatnak kellene maradnia, amit viszont az állam most áthárított a polgárra. Ez több bajt okoz majd, mint amennyi haszna lesz, véli a volt igazságügyi miniszter.

A törvény szerint a megtámadott polgárnak a jövőben nem kötelező kitérnie a támadás elől, ami így törvénybe foglalva sem fog változtatni az eddigieken, hiszen a bírói gyakorlat már eddig is elmozdult ebbe az irányba. Látható azonban egy helyes szándék a törvényhozás részéről, hogy például a sértetteket fokozottabban védje, mondta Bárándy. Helyesnek tartja a mediáció intézményének a bevezetését, és hogy jogos védelem esetében, ha például a megtámadott ijedtségében nem képes felmérni a helyzetet, a bíróság szerint akár túl is lépheti az arányos fokú védekezést. Eddig a bíróság döntötte el, hogy a megtámadottat az ijedtsége korlátozta-e a helyzet felismerésében, és ez befolyásolhatta a bírót, most viszont már büntethetőséget kizáró ok lesz. "A felelősség elhárításának veszélyét áthárítják a támadóra" - világította meg a helyzetet Bárándy Péter. "Ha éjjel meztelenül az ágyban arra riadunk, hogy betörtek hozzánk, az embernek nincs ideje azt mérlegelni, hogy a támadók meg akarnak-e gyilkolni minket, vagy csak megverni, így jogunk van lelőni akár", mondta a STOPnak a védőügyvéd, aki felidézte azt a néhány éve felmentéssel zárult ügyét, amelyben egy betörőt a sértett a saját házában fenékbe lőtt, ami miatt a rendőrség eljárást indított ellene.

Döbbenetes: máig rejtély a 16 éves csecsemő!
2009. július 01. 12:49 | Forrás: MTI



A kis Brooke húga karjaiban

Brooke orvosi rejtély. Tizenhat évesen hat kilót nyom, hetven centiméter magas, és tejfogai vannak. A kutatók csak ámulnak - és nem találnak magyarázatot a jelenségre.

vagy tizenkét éves korában ugyanúgy nézett ki, mint másfél évesen. Időközben tizenhat éves lett, és még mindig imádnivaló csecsemő. Szülei szerint Brooke egy csoda, az orvosok szerint az egész világon egyedülálló eset. A kislány egyszerűen nem öregszik, megrekedt egy tizenegy hónapos baba szintjén.

Nem csoda, hogy a tudósok égnek a vágytól, hogy megfejtsék a titkát. "Ez lehetőséget kínál arra, hogy megválaszoljuk a kérdést: miért halunk meg?" - mondja Richard Walker, a Dél-Floridai Egyetem kutatója. A biokémikus munkatársaival együtt megvizsgálta Brooke örökítőanyagát és szöveteit.

A különleges gyermek azonban nem fedi fel olyan könnyen a titkát.

Walker szentül hitte, hogy Brooke egyik, az öregedési folyamatot szabályozó génje mutáción esett át. Erre azonban a vizsgálatok eredményeiből semmi sem utal - írja a kutató a Mechanisms of Ageing and Development című szaklapban a Süddeutsche Zeitung internetes kiadása szerint.

Egy meglepő hozadéka azért lett a vizsgálatoknak: a kislány testi felépítése és szellemi képessége nem egyszerűen csak megrekedt a csecsemőkorszakban, hanem sokkal inkább azt lehet mondani, hogy különböző részei más-más ütemben érnek. Az agya például nem sokkal fejlettebb egy újszülötténél: bár megismeri szüleit, beszélni nem tud velük. Másfelől annak ellenére, hogy tejfogai vannak, csontjai annyi idősek, mint egy tízévesé, ha ahhoz képest rövidek is.

Walker mindazonáltal nem adja fel. Tovább szeretne kutatni Brooke génjei között. Azt ugyan már nem hiszi, hogy megtalálja az örök élet kulcsát - arra ugyanis nemigen lehet számítani a frissen nyert adatok alapján, hogy Brooke különösen hosszú életnek nézne elébe. Testének sejtjei nagyjából ugyanolyan mértékben használódtak el, mint más tinédzsereké, ha a kromoszómákat fedő védősapkák hosszát veszik alapul - ezek megmutatják, hogy mennyi idő van még hátra a halálig.

Brooke-nál persze még ez sem jelent sokat. "Ahhoz, hogy meg tudjuk mondani, meddig él, jósnak kellene lenni" - mondja a kislány gyermekorvosa, Lawrence Pakula. Már többször megjövendölték halálát - és ő mindannyiszor rácáfolt végül az orvosok elképzeléseire. Túlélt egy szélütést, hat nyitott gyomorfekélyt és egy citromnagyságú agydaganatot. Az utóbbinál a szülők az orvosok tanácsára már a koporsót is megrendelték. A rák erre pedig egyszer csak eltűnt.

Sertésinfluenzát szedett össze?



Az idős, magyar származású színésznőt, Gábor Zsa Zsát influenzás tünetekkel szállították kórházba a napokban. Bár a hírek nem szólnak a H1N1 vírusról, mégsem kizárható, hogy Zsa Zsa sertésinfluenzával fertőződött.

Sertésinfluenzát szedett össze?
Gábor Zsa Zsát majdnem egy hetes kezelés után engedték ki a kórházból és otthonában lábadozik tovább. A magyar származású színésznő hat napot töltött kórházban, mert influenzaszerű tünetek gyötörték. Jelenlegi férje, Frederick von Anhalt herceg azt közölte, hogy a 92 éves színésznőt kezelték a kórházban, majd kiengedték. További részleteket nem adott Zsa Zsa állapotáról.
A hírhedt-híres színésznő 2002-ben részlegesen lebénult egy baleset következtében, majd 2005-ben stroke-ot kapott. Előtt azért nagyvilági nőként élte az életét, Zsa Zsa nem aprózta el összesen nyolcszor ment férjhez. A külföldi sajtó szerint csupán középszerű karriert futott be a filmiparban az 1950-es években.

Kapcsolódó linkek:
szineszno.lap.hu
hollywood.lap.hu

Újabb titkos frigyre derült fény! A hazai sztár két év után elvette gyermeke anyját!
Létrehozva: 2009-07-01 08:00:00
 

Meglepő, ámde örömteli hírek láttak napvilágot, miszerint két héttel ezelőtt a legnagyobb titokban elvette gyermeke anyját a hazai híresség!


hirdetés
Novák Péter oltár elé vezette kedvesét! A zenész-műsorvezető a pletykák szerint két héttel ezelőtt a legnagyobb titokban, szűk családi körben vette el kedvesét, Andreát.

A párnak két évvel ezelőtt látott napvilágot első gyermeke, s bár mindig is szerettek volna összeházasodni, a kézfogót csak most sikerült megtartani.

Nevem Sam
RTL Klub, 2009. július 1. szerda 23:25h
 
Dustin Hoffman anno olyannyira káprázatosan alakította Raymond Babittot, hogy neve anno összefonódott az Esőemberrel. (Jóllehet, jómagam garantáltan Tom Cruise-ra bíztam volna az autista testvér szerepét.) Ami azóta is képtelen vagyok másra asszociálni, ha valamely hollywoodi híresség fogyatékkal élő karaktert jásztik.

Zene: Dream Theater - Papp László Budapest Sportaréna, július 1. szerda, 19.30h

Nyugat-Dunántúl: VOLT Fesztivál - Sopron, Lővér Kemping, július 1-4.

Mozi: 6. Budapesti Tér-Film-Zene Fesztivál - Westend tetőterasz, jún. 28-aug. 2.


A szomszéd gázszámláját is mi fizethetjük

A téli hónapokban ismét leállhatnak az Oroszországból Ukrajnán át az európai fogyasztókhoz irányuló gázszállítások.

 Az ez év januári krízishez hasonló helyzet alakulhat ki a télen, ha az ukrán fél nem tudja kifizetni a Gazpromnak gázáradósságait - nyilatkozta újságíróknak egy katari konferencián Borisz Ivanov, az orosz gázexportőr nemzetközi tevékenységéért felelős vezetője. Mint mondta, nyáron még nem lesz probléma, ezzel szemben a fogyasztás szokásos téli megugrása megoldhatatlan feladat elé állíthatja az ukrán importőr céget, a Naftogazt.

Ivanov nyilatkozatának különös hangsúlyt ad, hogy az ukrán GDP a legpesszimistább jóslatoknak megfelelően 20,3 százalékkal zsugorodott az első negyedévben 2008 azonos időszakához képest. A kijevi statisztikai hivatal adatai szerint az építőipar 54, az ipari termelés pedig 36,5 százalékkal zsugorodott 12 hónap alatt. Az energiaszektor megúszta 19 százalékos visszaeséssel, míg a pénzügyi szolgáltatások 27, a mezőgazdasági termelés pedig 1,3 százalékkal bővült.

Ukrajnának még a "boldog békeévek" idején is akadtak gondjai az orosz gázszállítások ellenértékének kifizetésével, pedig 2000 és 2007 között átlag 7 százalékkal nőtt a GDP. Ezzel szemben 2009-re az IMF 8,0, a Világbank 9,0, helyi elemzők pedig 12,5-14,0 százalékos visszaesést prognosztizálnak, ami nem sok jóval kecsegtet. A gondokat súlyosbítja a Viktor Juscsenko államfő és Julia Timosenko miniszterelnök között kibontakozott belpolitikai háború. A két politikus a jövő januári elnökválasztásra készül.

Európai uniós források szerint jól haladnak az EU, Kijev és a nemzetközi hitelezők tárgyalásai, amelyek célja, hogy Ukrajna külföldi hitelből gáztartalékot halmozzon fel a tél beköszönte előtt. Kijev 4-5 milliárd dollárt akar felvenni, európai források 2 milliárd dollárra teszik a szükséges kölcsön nagyságát. Megkezdődött az EU és Ukrajna közti szabadkereskedelmi övezet kialakulását célzó egyeztetés hetedik fordulója is.
















Weblap látogatottság számláló:

Mai: 68
Tegnapi: 28
Heti: 68
Havi: 96
Össz.: 267 921

Látogatottság növelés
Oldal: Vezető hírek
ROMANTINKA MINDHAHÁLIG - © 2008 - 2024 - romatika-mindhalalig.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »