Tóth János A zene varázsa
Halk zene szól szobámban, hallgatjuk Én s magány
Hegedű sír, könnyei peregnek a mélabús zongorán.
Szívemet csavarja a dallam, arcomon fájdalom ég,
Ahogy legördül egy könnycsepp hidegen, mint a jég.
Fuvola vígasztal, hárfa lágyan simogat, hozzám bújik,
Könnyem szárad, a szorítás lelkemből ködként oszlik
A dob nyugodt ütemű ritmusára vált, szívem dobogása,
A zene varázsszőnyegén repülök egy gyönyörű világba.
Arcom esti tó tükre, kifordított zsebként üres az agyam,
A zene megtölt, feledek mindent s hallgatom boldogan.
Ritkul a ritmus, elfogynak a hangok, s elhalkul a dallam
A csend betoppan, s mégis hallom ott benn, magamban.
Miközben lassan visszatérnek a gondolataim, érzéseim
Újra fájdalom jár lelkem-szívem lüktető mély sebein,
Tűnődöm, milyen hatalmas, mily erős a szép zene ereje,
Hisz a poklok fájdalmát mutatja, s a mennyben jársz vele.
Link |
Link ZSÉDA: MINDHALÁLIG MELLETTEM Ugyanúgy minden új napon, futok végig a városon, s e monoton világ már egyre többet kér. S ha semmi nincs már a zsebemben, de te látszol a szememben, mégis szép a reggel, veled bárhol ér. Refr.:S ha nem látnám többé, hogy felkel a nap, s olvad a jég, u-u! de tudnám, hogy vársz rám a felhők alatt, az nekem elég. Hát bárhol és bárhogy Ébredj vagy álmodj mindhalálig mellettem, s nem hiába léteztem. A földön s az égben, a ködben, s a fényben mindhalálig éreztem, semmi nincs, mit vesztettem. Ha minden tervem a porba hull, csak egy gondolat éli túl, hogy milyen lesz az érzés, mikor átfogsz majd. Amit hordozok magamban, ami nincs benne szavakban, de valahányszor látlak, tudom sírig tart. |
Szenes Hanna: Harmónia
A természet csupa ellentét:
Nappali fény és éji sötét,
Kopár hegyek és virágos völgyek,
Piciny fűszálak, hatalmas tölgyek.
A komor észak és a dalos dél,
A tikkasztó nyár és a dermesztő tél.
A chaos, a rend,
A zaj és a csend,
A föld és az ég,
A kezdet és a vég.
És ellentmondás a történelem.
Egyéni érdek és honszerelem,
Viszálykodás és tömörülés,
Az Isten nevében emberölés,
Felszökő pálya és letört vonal,
Bonyolult cselszövés, szakadt fonal.
A szolga, az úr,
Az angol, a búr,
A tömlöc, az őr,
A béke, a tőr.
És mind csupa hegy-völgy és mind csupa véglet,
Az emberi lélek, az emberi élet.
Lobogó érzések, lehiggadt ész,
Feszülő tervek és remegő kéz.
A tett és a szó,
A rossz és a jó,
A csonka, az ép,
A rút és a szép.
S a számtalan végletnek egy az ura
Világot átfogó harmónia.
Szívből szeretni híven !
Nincs szebb égni e tűzben!
És együtt repülni fel, hogy lelkünk kevésbé féljen!
Szívből szeretni annyi, érte mindent föladni !
És szállni, fent sólyom szárnyon szállni, áldást találni!
Égig emeld a szíved ! Száguldj, szerelmünk hirdesd!
És így nyer értelmet végleg álom, boldoság, élet!Szívből szeretni híven ! Nincs szebb, égni e tűzben !És együtt repülni fel, hogy lelkünk kevésbé féljen!Szívből szeretni mámor, elvész közel s a távol!És érezd, a szíved lángol, eltűnt a múlt a mából.
Csillag vagy nékem...:) |
||
Link |
Link |
Szállj fel magasra... |
||
Link |
A csillag fényét a naptól kapja,
A Föld virágot ad a rétnek,
A virág mézét a méhecske kapja,
De mit adhatok én Néked?
.
A folyó vizét a forrástól kapja,
Fiú, anyjától az életet,
Az éj az égtől a csillagot kapja,
De mit adhatok én Néked?
.
Arra gondolok, Néked mit adhatok,
Minek örülnél és örökké magadnál tarthatod,
Itt a két kezem, ez van nekem,
Tudod jól, ezt adom, ez mindenem.
Link |
Hordozlak magamban,
minden pillanatban,
benne vagy a vízben
a kimondott szavakban,
Benne élsz a fényben
az éji sötétségben,
ott vagy minden dalban,
hordozlak magamban
Hordozlak magamban,
szólok gondolatban
hiszen ott vagy benne
minden mozdulatban
Ott lapulsz meg elmém
rejtett zeg-zugában
benne vagy a dalban
hordozlak magamban
Hordozlak magamban
titkos álmaimban
el sosem eresztlek
önzően szeretlek
amikor csak tudom
kutatlak, kereslek
ott vagy minden dalban,
örökre
hordozlak magamban.
|